Az amatőr sportoló befektetései - avagy mi segíthet abban, hogy még jobb legyél?

A legtöbben csak belecsöppenünk a sportolásba: megtetszik, vagy szükségét érezzük, kipróbáljuk, csináljuk. A többség abbahagyja, de vagyunk sokan, akik folytatjuk. Komolyabbá válik a dolog, egy ideig önműködő minden, majd idővel előjöhetnek a problémák: stagnálás a teljesítményben, értetlenség egyes jelenségekkel szemben, fájdalmak itt-ott, fáradtság, ne adj isten sérülések. Mi legyen?

 

El kell gondolkodni: elvagy ebben az állapotban, a céljaidat így is eléred és boldoggá tesz a helyzet, vagy kicsit komolyabbra veszed a figurát?

Ha az utóbbi mellett döntesz, annak általában az alábbi két oka lehet:

  1. Gyorsabb, jobb, ügyesebb akarsz lenni
    Nem elégszel már meg azzal, ha a félmaratoni időd minden versenyen nagyjából ugyanaz, már nem csak a teljesítésre mész, hanem kritikusabban szemléled a teljesítményedet. Tudod, hogy többre vagy képes, és miért ne néznéd meg, hol is van ez a „több”?
  2. Sokáig akarod űzni a megszeretett sportot
    Nem akarod abbahagyni, nem akarsz mást sportolni, mert ezt szereted és megijeszt arra gondolni, hogy bármely külső ok miatt ezzel felhagyni kényszerülhetsz. Csinálni akarod és kész.

Senkinek sincs határtalan mennyiségű ideje, azonban a jó eredményekhez először befektetésre van szükség: időben, energiában, tettekben. Leszögezném, hogy amint mindig, most sem a profi sportolókról szól az írás: a legtöbben amatőrök vagyunk, munka mellett szeretnénk ezen a téren is jól teljesíteni, és közben a lehető legtöbb élvezetet találni a hobbinkban.

 Törzserősítés, otthon, fitball segítségével

Törzserősítés, otthon, fitball segítségével

A teljesség és a nagyon részletes leírások igénye nélkül lássuk azon tevékenységek, szokások listáját, amelyek ezt a befektetést jelentik, és amelyekre figyelve elindulhatsz egy sikeresebb, akár élethosszig tartó sportolói úton. Mi mindent tehetsz azért, hogy mindez neked is sikerüljön?

  1. Okos edzés
    Ne a mennyiségre, hanem a minőségre gondolj! Gyakori hiba, hogy valaki nem arra edz, amire valójában készül: például gyors, rövid edzések nem elégségesek egy hosszú verseny sikeres teljesítéséhez. A rendszeresség szintén elsődleges fontosságú.
     
  2. Pihenés
    Ha komolyan veszed a versenyeket, akkor ne halmozd őket, tarts köztük pár hét szünetet. Ne blicceld el az éjszakai alvást, és legyen teljes pihenőnapod is, edzés nélkül.
     
  3. Erősítés
    Van, aki TRX-re jár, van, aki otthon oldja meg, én természetesen elsősorban a jógára esküszöm (hiszen, mint már tisztáztuk, a jóga nem nyújtás). Ha nem erősítesz, nem is lesz mit használni! Minden sport meghálálja, ha külön szánsz erre is időt, és jó alapokkal indulsz el az edzésedre.
     
  4. Nyújtás, mobilizálás
    A kettő nem ugyanaz, a sportolói jóga órákon ezért is végezzük mind a kettőt. Egy idő után megkerülhetetlen a téma, nagyon hajlékony fiatalokból is igencsak merev középkorú ember válik, ha ezek kimaradnak - akkor pedig jönnek a fájdalmak, sérülések, nyögés és kényszervigyor cipőfűzőkötéskor.
     
  5. Keresztedzés
    Bizonyított tény, hogy a keresztedzés nem a fő sportodtól von el, hanem ahhoz tesz hozzá. Ellenállóbb, edzettebb leszel, és még az életedbe is színt viszel.
     
  6. Étkezés
    Ha minden reggel gumicukor/kakaóscsiga/nagy semmi a reggelid kávéval, akkor nem várhatod, hogy a tested hatékonyan és hibátlanul fog szolgálni. Amit beviszel, csak abból tudsz energiát és teljesítményt kivenni! Ha tanácstalan vagy, akár sportolókra szakosodott dietetikust is felkereshetsz.
     
  7. Egyéb regeneráció
    Ide tartozik a rendszeres SMR-hengerezés ugyanúgy, mint a nyugodt háttér (sajnos ez néha nehezen befolyásolható), vagy a kikapcsolódás.

Ugyan nem teljes a lista, mégis úgy érezheted, ez túl sok, nincs ennyi időd. Kezdd el valahol a változást! Nem kell minden nap egy órát erősítened, vagy áttérned egy teljesen új diétára, elég kis lépésekkel indulni: erősíts hetente kétszer fél órát, járj el heti egy jógára, edzés előtt/után hengerezz pár percet, figyelj oda a reggelidre, aludj egy kicsivel többet – mindez nem sok energia, ám hatalmas lesz a változás. Adj neki időt, néhány hónap alatt meglesz az eredménye!

Gyakori tévképzetek a jógáról - Vol.2

Mint mindennel, a jógával kapcsolatosan is rengeteg tévhit kering. Ebben a cikkben már kiveséztük a legalapvetőbbeket, ehhez gyűjtöttem még néhány gyakoribb tévképzetet.

Jóga = nyújtás

Azt hiszem, ez a tévhit a legfájdalmasabb csalódások okozója, és ugyanakkor ez tart távol oly sok embert, akinek hasznára válhatna a jóga rendszeres gyakorlása. A jógában többek között az a csodálatos, hogy egyszerre erősít és nyújt, jobban mondva mobilizál – azaz megnöveli a mozgástartományt az egyes ízületeknél is. A legtöbb gyakorlat egyszerre végzi el ezt a kettős munkát, de vannak olyanok, amelyek kifejezetten az erősítésre dolgoznak, és tapasztalatom szerint ezen a téren gyakran éppen azoknak van a legtöbb fejlesztenivalójuk, akik erősnek hiszik magukat. Itt más izmokkal és máshogy dolgozunk, mint a fitneszteremben, ahol a mély- vagy kisebb izmok sokszor szóba sem kerülnek.

 Ehhez sem elég hajlékonynak lenni

Ehhez sem elég hajlékonynak lenni

Minden jógaóra spiri-élmény

Ez egész egyszerűen nem igaz. Az óra hangulatát és fókuszát az oktató a saját szellemisége szerint határozza meg, egyik oktatónak sem kell kényszer szerint szanszkrit bölcseleteket felolvasnia, vagy mély meditációba vezetnie a gyakorlókat. Vannak olyan órák (ilyen az enyém is), ahol ezek a területek nem jutnak szerephez. Nálam ez azért van, mert én magam is ezt a felfogást tudom hitelesen közvetíteni, a gyakorlás fizikai oldalára összpontosítunk, a hangulat oldott, simán elfér a nevetés vagy óra közbeni kérdezés, beszéd, spontán véleményalkotás…

Mindazonáltal ha téged a jóga spirituális oldala vagy a filozófiai, történelmi háttér érdekel, kiváló szakemberek, oktatók érhetők el itthon is, akik hatalmas tudásuk révén mindig fognak tudni újat mondani. Ez egy óriási terület, egy életre elég tanulnivalóval.

Az oktatónál van a tökéletes tudás

Bármit is értünk tökéletes alatt, a jógaoktató sem birtokolja, ahogy egyetlen más halandó sem. Törekszünk rá mindannyian, gyakorlunk, próbálkozunk, megyünk előre a magunk útján, de a jógaoktató is egy folyamatos fejlődés egy adott pontján van mindig éppen. Mi is elmegyünk más oktatókhoz, hogy kijavítsanak, vagy még mélyebbre mehessünk egy-egy ászanában, felfedezzünk új megközelítéseket, kipróbáljunk új stílusokat. Ugyanúgy gyakorlunk, tanulunk minden nap.

Nem érkezik el az a pont, ahonnan már nem kell többet jógázni, mert minden megvan - ez a pont egyszerűen nem létezik.

Az oktató mindenre tudja a választ

Kérdezz nyugodtan! Egyszerűen csak arról van szó, hogy amint az előbbi pontnál kifejtettem, az oktató sem egy tökéletes végtermék, hanem egyrészt míg a tudása egyes területeken kiterjedt, más témákhoz kevésbé ért, másrészt a kérdésedre a választ hosszabb vizsgálódás kell, hogy megelőzze (például egy manuálterapeutánál tett látogatás alkalmával).

Jómagam nagy anatómia-rajongó vagyok és szeretek ilyen problémákon gondolkodni, ám nem véletlenül van szükség egy óra konzultációra, ha gyógytornászhoz fordulsz. Egyes bajokra sokkal messzebb kell keresni a választ a testedben (vagy a lelkedben), mint gondolnád!

Aki ügyes, annak nem nyom/szúr/fáj/zsibbad/remeg soha semmi

Természetes, hogy jóga közben magunkra figyelünk és észreveszünk minden egyes kis jelzést a testünk részéről, sőt, ez a jóga egy fontos aspektusa. Feltűnik, hogy nyom a térdednél valami, hogy feszül a lábfejed, hogy a bal karodat nem tudod úgy felemelni, és így tovább. Az lehet cél, hogy ezek lassacskán csillapodjanak, enyhüljenek, egyre kevesebb testrész adjon vészjelzéseket, vagy, hogy kis igazításokkal segíts rajtuk, ám az nem lehet elvárás, hogy olyan állapot jöjjön létre, ahol már soha semmit nem érzel. Aki lejjebb megy spárgában, az ott ugyanazt vagy nagyon hasonlót érez, mint az, aki feljebb kénytelen megállni, csupán a pozíció más a talajhoz képest. A haladó jógázó is érez ezt-azt, apróságokat, sőt, akár minden nap mást.

Ami változik, az ezeknek a jeleknek az értelmezése. Megtanuljuk, mi fontos, és mi az, amivel nem kell törődni, mert egyszerűen a fizika műve: ha például sokat egyensúlyozol az alkarodra támaszkodva, akkor előfordulhat, hogy lesz a tricepszeden egy lila folt. Baj? Dehogy. Élő szervezet vagyunk, minden nap más és más állapotban és hangulatban, és megeshet, hogy az a lábfej tíz év gyakorlás után is ugyanolyan érzéseket küld feléd, te viszont tudni fogod, hogy az első jógaévedhez képest már mennyivel több mindent tudsz vele végrehajtani, és hogy az a kis jelzés valójában semmi komolyat nem közvetít.

Vagyis amit meg kell tanulni (és ez mindenkinek saját önálló feladata): elkülöníteni azokat a jelzéseket, amelyek egy problémára világítanak rá, azoktól, amelyek egyszerűen a fizika műveként az oldalvonalon maradnak.

Mire készül a jógaoktató?

Bár még tél van és nincs igazán versenyszag, azért már sokan kérdeztek az idei terveimről, és osztjátok meg velem a saját versenycélokat. Így egy kicsit személyesebb bejegyzés következik, amit azért igyekszem olyan formára szabni, hogy némi haszna is legyen.

 

Kiindulási alapnak kezdem kicsit távolabbról. A természet, az erdő imádata adott volt nálam mindig, gyerekkoromat is egy hatalmas, patakban végződő, fantasztikus kertben töltöttem a házunk mögött. Az Alpokalján nőttem fel, az akkori szobám ablaka még most is fenyőfákra néz. Ma már akkorák, hogy eltakarják a házakat. Mindeközben szeretem a nagy célokat, amikhez az ember kitartó, célratörő munkával jut el, sok akaraterővel, néha pofonokkal, máskor kisebb-nagyobb diadalokkal az úton. Ha egy cél nem nagy, nem mozgat meg. Ugyanakkor nem szeretek beleugrani semmibe, nem a puszta teljesítésre vágyom (mondjuk szintidőn kívül), hanem jól akarok teljesíteni, így a fokozatosság szükségszerű.

Azt hiszem, ezekből jött össze nálam a terepfutás (és kellett hozzá a férjem is, de ez egy izgalmas extra történet lenne, egyszer elmesélem).

Nem szeretem a versenyeket. Ideges vagyok, minden és mindenki zavar, magamat is zavarom, nem tetszik, hogy sokan vagyunk a csendes erdőben, és sorolhatnám. De vannak nagyon távoli céljaim, és azokhoz bizony egyéb versenyeken keresztül vezet el az út, úgyhogy tavaly a korábbiakhoz képest kicsit többet gyakoroltam a versenyzést, a rajtban helyezkedést, az elmém lenyugtatását. A szezon végén a főversenyemen nem is volt ezzel semmi gondom, úgy álltam a rajtban, mint aki iskolai ünnepélyen fog szavalni, és még örül is neki, hogy elmondhatja a kedvenc versét.

Mi lesz idén a menü? Pulzuskontrollal, edző útmutatása mellett futok most már évek óta. Nekem abszolút bevált, működik, hiszek benne. Évente nem sok verseny engedélyezett, főleg ultra távokon nem, így okosan kell beosztani az időt és az erőt. Ha pedig a főnök azt mondja, hogy nem mehetek, vagy nem futhatok teljes gőzzel, akkor bizony ajánlott hallgatnom rá.

Így idén az első a Vértes Terep Maraton lesz (VTM) március végén, ahol rajthoz állok, és itt máris életbe lép a fenti szabály, mely szerint nem ez a célverseny, nem ide időzítjük a formámat, azaz ne számítsak rekord-döntésre magamtól. Az 50 km-es ún. ultra távon indulok, benne 1245m+ szinttel, évkezdő versenynek tökéletes. A szintén márciusi Pilis Trail és Bükki Hard jöhetett még szóba, végül a Vértes mellett döntöttem, mert a tavalyi verseny nagy élmény volt, pedig csak szurkoltam és tapsoltam férjemnek, barátoknak. Egy életre megjegyeztem, hogy Várgesztes után az ultra jobbra kanyarodik, a maraton táv pedig balra…

Áprilisban az Ultrakék Börzsöny következik, 55 km mellé 1786m+ szint. Nehezebb verseny, nehezebb pálya, a közepén egy szép nagy huplival, alias Csóványos. A Börzsöny az egyik kedvenc tájegységem, azt hiszem, minden jelölt és számos jelöletlen útját bejártam már, de tudom, hogy a futás során mégsem csak szép dolgokat fogok gondolni róla. A pálya az Országos Kék Túra útvonalán vezet végig, ami egyébként is közel áll a szívemhez, így az indulásomon gondolkodnom sem kellett, természetes, hogy ott szeretnék lenni.

De a Börzsöny csak előrevetíti azt a keservet, amelyben a májusi Szentlászló Trailen fogok részesedni. 85 km, 3100m+, benne álmaim mászásával Dömösről a Prédikálószékre. Régi barátom csak úgy írja le ezt a szakaszt, hogy ő ide feltolta a kutyáját, mert az magától nem tudott felkapaszkodni. Egyelőre nincsenek különösebb érzéseim ezzel a megmérettetéssel kapcsolatosan (a dömösi szakaszról vannak…), a korábbiakra koncentrálok, és szeretném látni, hogy azokon hogyan teljesítek. A Szentlászló Trail az UTH testvérrendezvénye, ha szabad így fogalmaznom, a Visegrád és a Szentendre Trail versenyekkel egyetemben, éjjel 2 órai elrajtolással. Ezt a távot kerestem tavaly a 2018-as év megtervezése során, a szint meg adott, mit lehet tenni.

 Börzsöny Trail 2017.

Börzsöny Trail 2017.

Majd jön a nyár, én pedig a nyári megmérettetéseket annyira nem élvezem, viszont tavaly a saját célomhoz képest a tikkasztó meleg ellenére olyan jól sikerült a Börzsöny Trail (3:15 körüli volt az tervezett időm, de végül kevesebb, mint 3 óra alatt értem be), hogy idén ismét tervben van ennek a lefutása is. Börzsöny, naná. Addig kitalálom, hogy 24 vagy 34 km-t vállalok-e, előbbiben 1100 m szintemelkedés várna rám, utóbbi pedig 1584 m+-t jelent.

Szóba jöhetnek még kisebb versenyek, mint Gödöllőn a félmaraton, amire némileg helyiként a fél városunk kivonul, és ahol tavaly 6. helyen értem célba. Ugyanilyen a Wadkanz Budaörs Trail, itt dobogóra álltam 2017-ben az éjszakai futáson, és mivel útközben volt egy benézett kanyarom és annak köszönhetően életem első rövid eltévedése, idén garantált, hogy ugyanott ugyanazt már nem ronthatom el! Az őszre pedig még nem gondolok, legalábbis hangosan nem, bár ötleteim természetesen vannak.

Mindezt továbbra is pulzuskontrollal, és ugyanazzal az edzővel, aki annak idején az első terep-félmaratonomra is felkészített. Ugyanazzal a háttérrel, hiszen mindig kell egy biztos pont, aki a célba érés után az ember orra alá tolja a recovery italt, és hazafuvarozza a fáradt ámde boldog versenyzőt. Hiszen tulajdonképpen a célért futunk, azért a pillanatért, amikor az ember megnyomja a stop gombot az óráján, megölelgeti azt, akit nem zavar egy büdös feleség, aztán hazafelé elbeszélgetünk az élményekről, összehasonlítjuk a tavalyival, és tanúk előtt megfogadom, hogy több versenyen nem indulok, különösen nem terepen, és legfőképpen nem nyáron. De azt még sosem fogadtam meg, hogy ultra távon többé nem állok rajthoz.

 

Mi a közös a futásban és a jógában?

Első látásra semmi. Az egyik dinamikus és a szabad levegőn zajlik, a másik inkább statikus és beltérben végezzük. Az egyik versenysport, a másik mindig csak gyakorlás.

Mégis, egy hosszabb futásom alkalmával ráébredtem, hogy miért szeretem egyformán mindkettőt, és miért ragaszkodom egyformán hozzájuk.

 

Ősi mozgásformák

Futni születtünk, mondják. Jó vagy rossz technikával és módon, de futunk. Sokkal többen, mint ahányan rúdugrásban vagy vívásban jeleskednek. Így van ez sok-sok ezer éve, az ember futkos át a szavannákon, a jégmezőkön, a Városligeten.
A jóga (mint mozgás) sem mai találmány. Nem egy néhány éve, ebből és abból összegyúrt mesterséges mozgás, hanem egy filozófiából, életmódból, egyes esetekben vallásból kialakult, bevált mozgásforma. Mindig változik, mégis mindig ugyanaz. Sok-sok ezer éve.
Nekem tetszik ez az ősi, megbízható természete mind a futásnak, mind a jógának: olyasmit csinálok, ami az első ígéretek és nehézségek után is akár életem végéig társam lehet.

Minden edzés csak gyakorlás

Ahogy futóedzésen sem kell versenytempót futni, úgy jógázás közben sem lehetsz minden nap ugyanolyan ügyes. Vannak lassú napok, és vannak ügyesebb napok.
És ahogy a jógateremben sem versenyzel a matracszomszédoddal (ugye, nem?!), úgy futóedzés közben is elengeded azt, aki aznap éppen gyorsabban fut nálad, hiszen tudod, hogy egy sokkal távolabbi célért dolgozol, mint egy Strava szegmens helyezés.

jóga futóknak

Valójában mindig magadnál akarsz jobb lenni

Mindkét sporthoz eltérő múlttal és képességekkel érkezünk, néhányan sífutókból lesznek terepfutók, mások a teljesítménytúrázók közül kerülnek ki, maratonisták lesznek ultrafutók. Sok a hajdanvolt tornász, táncos a jógázók között. Mások pedig soha semmit nem sportoltak az első futócipő, az első jógaóra előtt.
Mindenkinek magához képest van lehetősége jobbnak lenni, és ez a lehetőség minden egyes alkalommal, gyakorlással, edzéssel megvan. Ne téveszd össze a teljesítménnyel, vagy a tempóval: nem attól leszel jobb futó, hogy gyorsabban futsz, mint tegnap.
Jobb futó vagy, ha csiszolod a technikád. Jobb jógázó vagy, ha képes vagy befelé figyelni a szomszédod helyett. Sőt, jobb vagy, ha tegnap otthon maradtál, ma pedig elindulsz.

A légzés az úr

A levegő maga az élet. Ha nem jutsz elég levegőhöz, testileg és lelkileg is megvisel. Levegő nem csak az izmok és a szerveid működéséhez kell, hanem az életerő, maga az élet áramlása ez. A legbiztosabb és legközvetlenebb mód, amellyel az ember önmaga idegi és szervezeti működésére hatással van, ezért is érdemes okosan és óvatosan bánni vele.
A jóga tanított meg arra, hogy a levegő megfelelő mennyiségű és módú áramoltatásával, a saját magam által felállított gátak lerombolásával egy teljesen új, szabad, és magasabb minőségű élményhez jutok (a munka még nem fejeződött be, sosem fog…). Nem nehéz a plank, tudom, hogy meddig mehetek el egy nehezebb ászanában, és tudok magamnak segíteni a légzésem használatával.
Futás sincs levegő nélkül. Ha bezárod magad előtt, a teljesítményed is meg fog torpanni, és az élmény is más lesz. Használd a légzésed – ez egy örökké tartó tanulási folyamat, amelyet fejleszteni kell és érdemes.

Kitartás, türelem, alázat

Jobb akarsz lenni? Tanulj és gyakorolj. Tudd, hogy még hosszú az út. Sose gondold, már mindent tudsz, hogy jobb vagy mindenkinél, hogy mindig minden a tiéd lehet. Kelj fel, ha elbuktál. De dolgozz, és nyerd el a munka jutalmát!

Önmagad felé vezet

Minden futás végére egy kicsit tisztább a kép, minden jóga végén egy kicsit közelebb vagyok ahhoz, aki lenni szeretnék. Jellemzően egyedül, terepen futok, csöndben. Ahogy az erdő részévé válok, ráébredek, hogy csak ennyi vagyok, és ez éppen elég is a boldogsághoz, a teljességhez.
Jógázás közben csak én vagyok, egyedül – még akkor is, ha órán veszek részt, körülöttem sok másik jógázó. Figyelem magam kívülről, miközben átélem belülről.

Szabaddá tesz

Ahogy futáskor arra vihet a lábad, amerre csak vágysz, úgy jóga gyakorlása közben is szabad vagy. Olyan tempóval futsz, ahogy szeretnél (pulzuskontrollosokra ez kevésbé igaz), és annyira mész bele egy-egy ászanába, amennyire szeretnél. Amikor otthon, egyedül gyakorlok, nincs kötött sorrend, egyik mozdulatból jön a másik, és bármikor meggondolhatom magam. Bármikor eleshetek és felkelhetek, és kezdhetem újra. Akkor, amikor csak vágyom rá, és úgy, ahogy éppen szükségem van rá. A fejemben, a testemben, a szívemben egy utat járok be, csakúgy, mint futásnál az erdőben, a mező szélén, a hegygerincen. És a végére mindig egy kicsivel szabadabb vagyok.

Kép forrása: meganpura/Instagram

Mi legyen a büdös futócipő sorsa?

A futás maga a szabadság, erő, száguldás (már akinek). Ha futókról nézel fotókat, általában mosolygó embereket találsz, színes ruhákban, sehol izzadtságfolt vagy büdös cipő. Ha pedig az ember megnézi a valóságot: a futás ugyan tényleg maga a szabadság, de néha küzdelem, esőben csurig ázás, terepen sárban csúszás, aszfalton zebránál ácsorgás, otthon pedig büdös ruhák és hasonlóképpen büdös cipők kupaca.

Mivel én a valóság pártján állok (sőt, a kép az én lábamról és báli cipőmről készült), összeszedtem infókat azoknak, akik néhanapján szembesülnek a küzdelmek egyikével: mi legyen a büdös cipővel azon kívül, hogy az ajtón kívül hagyom? A futócipőkre fogunk koncentrálni, azaz nem fogok kitérni a bőr csizmákra, nyári szandálokra, és az olyan módszerekre, amelyek tönkretehetik a nem éppen olcsó futócipődet.

 A Pilisben tavaly...

A Pilisben tavaly...

Először is, mitől büdös a cipő? A baktériumok és az izzadság találkozásától. Ezzel a kettővel kell felvenni a harcot, és ennek kétféle módja van: a természetes és a vegyszeres trükkök.

Természetes módszerek

Szabad:

  1. Elsőként próbálj meg rájönni, honnan eredhetnek a bajok. Más lehet a probléma, ha egyébként is izzadós a lábad, és más, ha keresztülfutottál egy szétázott erdőn.
  2. Szedd szét a cipőt, vedd ki belőle a talpbetétet, és hagyd száradni. Ne tedd rá a radiátorra, ha az túl forró. A cipőből vedd ki a fűzőt, emeld fel a nyelvét, és így tedd napos, és/vagy meleg helyre.
  3. Fagyaszd le a cipőt: csomagold zacskóba, és tedd be a mélyhűtőbe. Sokaknak működik, hiszen a baktériumokat öli meg, de nem bizonyított a hatás. Előtte szárítsd ki!
  4. Használj textilkondicionáló kendőt: gyűrd össze és tedd a cipőbe. Felszívják a megmaradt nedvességet, és illatával is segít.
  5. Tegyél mandarin-, grapefruit-, narancs-, vagy citromhéjat a cipőbe éjszakára.
  6. Levendulaolaj is segíthet, egy-két csepp elég a cipőbe. Szintén baktériumölő hatású.

Tilos:

  • Zokni nélkül futni.
  • A teafaolaj sem tanácsos: tönkreteheti a betétet. Olcsó cipőkben elmegy, ha a zoknidat ezzel az anyaggal kezeled, de a futócipő nem az olcsók közé tartozik általában.

Vegyszeres módszerek

Szabad:

  1. Gombaölő por vagy spray szórása a cipőbe javíthat a helyzeten. Ha gombás fertőzésre gyanakszol, a grapefruitmag-olaj csodákat művel a lábbal, a teafa olaja szintén működik.
  2. Éjszakára tegyél szódabikarbónát a cipő belsejébe. Keverheted cink-oxiddal is, ha biztosra akarsz menni a baktériumok elleni háborúban.
  3. Próbálhatsz szagölő sprayt is, de igyekezz a használat előtt meggyőződni róla, hogy összetevőivel nem tesz kárt a cipődben.
  4. Tölts meg egy zoknit tiszta macskaalommal (nem vicc), és tömd a cipőbe. Hagyd benne éjszakára, reggelre illatmentes lesz a cipő.
  5. Fele-fele arányban vegyíts vizet ecettel, majd ezt spricceld a cipő belsejébe.

Tilos:

  • Hajszárítóval meggyorsítani bármely nedves szagölő anyag felszívódását.
  • Ne használj sima dezodort az illatosításra, irritálhatja a lábad.
  • A por állagú anyagokat ürítsd ki a cipőből használat előtt, ne hagyd benne.

Sok sikert mindehhez! Legközelebb romantikusabb témával jelentkezem.

Forrás: www.wikihow.com, youtube: HouseholdHacker.

Trikónászana - Háromszög-tartás

Tudjátok, hogy nagy kedvencem a trikonászana, avagy háromszög-tartás. Amellett, hogy nyújtja a lábat és nyitja a csípőt, a felsőtestet is kezelésbe veszi, továbbá erősíti a lábakat, a törzs, a váll, és a kar izmait is. 
Ahhoz, hogy a legjobbat hozd ki ebből a fantasztikus pózból, íme néhány alapszabály! 
Természetesen az ászanának sok variációja létezik, a képen egy átlagos óra átlagos végrehajtása szerepel. Az ábrázolt útmutatáson kívül még sok-sok apró tipp és javítás hangzik el az órákon, de a képen látható legfontosabbakat érdemes megjegyezni! 

Trikonaszana jóga futóknak

Toronyiránt – avagy hogyan haladjunk a távoli célok felé?

Szeretjük a nagy, hangzatos, akár drámai távoli célokat. Szeretünk ilyeneket kitűzni magunk elé, és jó látni, amikor mások a semmiből érnek beláthatatlan messzeségekbe. De hogy lesz az álomból cél? És ha megvan a cél, hogyan haladjunk felé?

A kérdést kicsit személyes oldalról közelítem meg, hiszen látom megjelenni mind a jógában, mind a futás terén. Látom a fizikailag és mentálisan is nehéz, borzasztó benső(!) erőt és a szó minden értelmében vett rugalmasságot és kiegyensúlyozottságot igénylő gyakorlatokat, pózokat, de ahogy magam is egyre többet gyakorlok, egyre jobban látom, hogy ahol csak egy megfagyott állapotot láttam eddig, ott egy egész utat kell látni. Semmivel sem lennék boldogabb, ha holnap úgy kelnék fel, hogy tökéletes kézenállást tudok produkálni. Hova tovább? Mit is érnék el vele konkrétan? Ugyanígy látom magam előtt a fantasztikus példákat a futás terén. Nemcsak sebességben, hanem emberi teljesítményben is. Elmélázom, vajon valaha elérhetem-e én is ugyanezt, ugyanakkor tudom, hogy a boldogságom és az életem teljessége nem ezen múlik.

De azért az álmok kellenek. Jó őket nézegetni, vezetés vagy buszozás közben beleképzelni magunkat, mint egy képet néha elővenni. Csak hát amit így nézegetünk néha, az álom is marad, nem pedig cél. Attól lesz cél, hogy mi magunk azzá tesszük. Első lépésként elhiszem, hogy lehetséges. Nem azért, mert ma képes vagyok rá, hanem mert… miért ne? Nézzünk szét a világban, szinte bármi lehetséges. Ha ezt elhittem, akkor rendelhetek mellé egyéb attribútumokat, például oda elvezető lépéseket, de elsősorban határidőt. Ez teszi konkréttá, kötelezvénnyé magammal szemben, így aztán érdemes is ezzel óvatosan bánni, hiszen nem lehet sem túl közel (akkor nagyobb az esélye a csalódásnak), sem túl távol (beláthatatlan messzeségek bejárásához hatalmas elhatározottság kell… meg egy hosszú élet). Lehet ez egy nagyon tisztelt ikonikus futóverseny, vagy egy senki által nem ismert, de számomra nagy jelentőséggel bíró esemény, táv, helyszín, nehézség is. Ugyanígy lehet egy összetett, sok rétegből és tudásból felépített jóga póz, amit egyszer lát az ember, és hatására életében először lép jógamatracra.

Nekem ez is, az is van. Van egy futócélom, ami a 10 éves tervem (ebből másfél év már le is telt). És vannak jógacélok is.

 Emily Harrington az El Capitan megmászása közben

Emily Harrington az El Capitan megmászása közben

Emily Harrington sziklamászót kérdezték egyszer arról, hogyan készült fel az El Capitan megmászására (ez egy 900 méteres teljesen függőleges gránitfal az amerikai Yosemite Nemzeti Parkban, Emily 6 napot töltött a falon). Ő azt mondta, irtózatosan sok gyakorlás kell hozzá, szenvedély, de ennek van egy határa, hiszen a gyakorlás nem azt jelenti, hogy konkrétan az El Capitan falán mászik fel-alá. Amikor elérkezik ahhoz a határhoz, hogy úgy érzi, fizikailag-mentálisan felkészült, akkor kell egy nagyot, egy igazán hatalmasat lépni, és odaállni az El Capitan alá, és nekifutni a dolognak. Van itt egy nagy hiátus aközött, ami a nagy cél, és aközött, amit még gyakorlásként megtehetsz.

Szöget ütött bennem ez a gondolatmenet. Hiszen aki félmaratonra készül, az sem félmaratonokat fut gyakorlásként, és aki kézen akar állni, az sem magát a kézenállást gyakorolja minden nap. Nem ettől leszel felkészült.

Kinéztél egy gyönyörű jógapózt? Mi kell hozzá? Lehetséges, hogy nagyon stabil törzs, erős váll, kiegyensúlyozott légzés, az egyetlen pontra való koncentráció képessége, az energiád szabad áramoltatására való képesség, és még számos apróságnak tűnő, ámde sok energiabefektetést igénylő dolog, amiket előzetesen kell megtanulni, és biztosan tudni. Azaz felkészülni. Jógán rengeteg ilyen felkészítő gyakorlatot végzünk. Némelyiket nehéznek érezheted, mások annyira könnyűek, hogy felmerül, minek is csináljuk? Azért, mert ezek készítenek fel a továbblépésre, mert külön-külön megtanulod kezelni a légzésed, a sok fel- meg lefelé néző kutyában megtanulod helyesen fordítani a vállad és áttenni az erőkifejtést a karodból máshova, mert amíg egy lábon nem tudsz stabilan állni, addig egy kézen sem érdemes sokat próbálkozni, mert amíg nem tudunk egyetlen pontra erősen koncentrálni, addig az energiánk szétárad, mint a nap sugarai.

 Az én pincha mayurasanám

Az én pincha mayurasanám

A saját tapasztalatom az, hogy mindezek a képességek egyáltalán nem a jógáról szólnak, ahogy természetesen a jóga sem kifejezetten csak a jógáról meg a pózokról szól. Ha nem tudod kezelni a légzésed, futás közben is bajok lesznek. Sőt, a mindennapi életedben is. Ha jógán nem tanulod meg a hosszú és stabil gerinc használatát, az életben is össze fogsz görnyedni.

Mindig az apróságokon múlnak a dolgok. Az emberi kapcsolatokban, a versenyeken, a kommunikációban, és a jógában is. Nem tudok mindent az első órán átadni neked, és te se várd magadtól, hogy az első órán összeáll majd minden (a századikon sem…). De a sok apróságból áll össze maga a felkészülés. Saját példámmal élve: mindig tetszett a pincha mayurasana nevű póz, tudja fene, hogy miért. Távolinak tűnt, elérhetetlennek, éppen ezért muszáj volt próbálkoznom vele akkor, amikor semmi esélyem sem volt a megvalósítására, bár akkor még nem tudtam, miért nincs rá esélyem. Szóval megpróbáltam, nem sikerült. Utána sokáig eszembe sem jutott, hogy ezt nekem ismét elő kellene venni – és ez volt a „szerencsém”. Közben gyakoroltam tovább, mindazt, amit az ember jógán gyakorol, majd évek múltán jött egy sugallat, eszembe jutott ez az ászana, és a gyakorlásom végén a falhoz közelebb megpróbáltam. Sikerült. Nem lett szép, nem lett tökéletes, nem tartottam percekig, és még egy darabig nem is fogom. De sokkal könnyebbnek és beláthatóbbnak éreztem, mint az első alkalommal, és ott voltam, fejjel lefelé, és nem dőltem neki a falnak.

Keress magadnak saját El Capitant. Álmodozz róla sokat, nézegesd, érezd át, aztán alakítsd céllá. És készülj fel. Ne a célt gyakorold, hanem készítsd fel magadat testileg-lelkileg a kihívásra, lassan haladva afelé, hogy bizonyosabb lehess a saját képességeidben és tudásodban. Aztán egy szép napon, amikor minden összeáll és te mindent képes vagy kitenni az asztalra, állj az álmod kapujába és valósítsd meg.

Érdekel Emily mászása? Itt találsz egy videót róla.

Sok kicsi sokra megy - de első lépésnek egy is tökéletes

40+1 tipp az egészséges élethez

Jó lenne változtatni, egészségesebben élni, de nem tudod, pontosan min változtass? Kifogytál az ötletekből? A fogadalmak füstbe mentek? Csak egy kezdeti lépés kellene? Mindig alábbhagy a nagy lendület? Már egy kis eredménynek is örülnél?
Válassz egyet az alábbi tippek közül, és tartsd magad hozzá. Aztán majd jöhet a következő.

jóga sportolóknak futóknak kirándulás túra természet terepfutás
  1. Reggelire turmix szendvics helyett
    Ne bonyolítsd túl: válassz könnyen beszerezhető gyümölcsöt (alma, banán, körte), hozzá tejet (vagy növényi tejet), fahéj, kis méz esetleg, és a kész turmixot egy shakerbe öntve viheted is magaddal.
  2. Reggelire zabkása szendvics helyett
    Nagyon sok féléből választhatsz már. Tegyél hozzá chia magot, gyümölcsdarabokat, és amíg állnia kell, le is tusolhatsz.
  3. Lépcső a lift helyett
    Lefelé, és igen, felfelé is. Ne akkor, amikor a heti bevásárlást vagy az új komódot viszed éppen haza.
  4. Parkolj messzebb
    Kevesebb üzemanyag, friss levegő, séta, felfedezhetsz új helyeket, találkozhatsz ismerősökkel.
  5. Napi egy fekvőtámasz
    Belefér, nem? Maximum majd ötöt csinálsz az egy helyett.
  6. Dolgozz állva
    Kelj fel, és dolgozz álló asztalnál. Ha ilyen nincs, dolgozz az ablaknál.
  7. Ne ülj le a buszon
    Kivéve, ha egész nap állnod kell. Akkor ülj le.
  8. Fizess be városnéző sétákra
    Elsősorban a fővárosban elérhetőek a tematikus séták a bunkertúrától a zsidó negyed bemutatásáig. Mozgás, levegő, új ismeretek, új emberek!
  9. Vidd ki a gyerekeket
    Akár esik, akár fúj. A sok közös élmény mellett ellenállóbbakká is teszed őket.
  10. Üdítő helyett víz
    Csapvíz. Van már a tengereinkben épp elég palack.
  11. Sétálj a kutyával
    Ne csak a labdát dobáld neki a kapuból, menjetek közösen, tempósan. Gyaloglás közben is dobálhatod neki a labdát. Nincs kutyád? http://www.noeallatotthon.hu/
  12. Táncolj
    Porszívózás közben sem tilos!
  13. Csökkentsd le a napi "képernyő-időt"
    Tedd le a telefont és vegyél a kezedbe egy magazint, könyvet. Lefekvés előtt egy órával már ne nézz képernyőt, nehezíti az elalvást.
  14. Kirándulj
    Havonta egyszer mondjuk menj ki a szabadba. Fedezd fel a környéket, vagy menj távolabbi erdőkbe. Mehetsz egyedül, társsal, barátokkal, családdal, kutyával, bárhogy.
  15. Abonett a kenyér helyett
    Mondjuk minden este. Vagy minden szerdán.
  16. Önkénteskedj
    Keress egy helyet, ami szimpatikus. Rengeteg tevékenységből választhatsz, nagyok a bajok, mindenhol örülni fognak neked, te pedig feltöltődve mész haza.
  17. Olyan sportot válassz, amit szeretsz
    Nem való mindenkinek sem a box, sem a rúdugrás, sem a futás. Azt válaszd, amihez a szíved húz, így nem fogod feladni.
  18. Segway helyett roller
    Ha már muszáj. De inkább sétálj.
  19. Menj haza gyalog
    A munkahelyedről, a barátoktól, a fodrásztól, a templomból...
  20. Vezetés közben mozgasd át a nyakad
    Told az állad a gerinced felé, ezzel egyenesítsd ki a nyakad és a hátad felső részét. Billentsd a fejed jobbra-balra, végezz kis félköröket.
  21. Minőségi biciklit válassz
    Nincs értelme olyan bringát tartani otthon, amire fel sem ülsz, mert utálod. Válassz egy elérhető, de jó járgányt.
  22. Segíts egy állatmenhelyen
    Szinte minden településen van. Sétáltathatsz, barkácsolhatsz, pakolhatsz, fürdethetsz, nekik minden segítség. Neked pedig minden jobb, mint a tv előtt ülés.
  23. Járj masszőrhöz
    Ha teheted, havonta látogass el egy masszázsra, akár váltogasd is, próbáld ki a lávakövest, a thai masszázst, a mézeset...
  24. Fotózz
    Ne tortákat, ha lehet. Inkább tájképet.
  25. Ha már kirándulsz, használd is a lábad
    Nem muszáj a kilátó alatti parkolóig felautózni! 
  26. Gyalogolj gyorsabban
    Egy kis tempóváltás nagy változásokat hozhat. És legalább a kirakatokat se látod, hogy megvedd a 87. pólódat.
  27. Okosan az üzletekben
    Oda se menj a csokirészleghez. Még mindig ott lesz a pénztár melletti kis polcocska, de legalább talán csak egy valami kerül a kosaradba a tíz helyett.
  28. Nyaralás aktívan
    A pihenés ne legyen egyenlő a tespedéssel, ha már elutaztál, nézz szét a szállodaajtón kívül is.
  29. Házi készítésű a bolti helyett
    Kevesebb cukor és adalékanyag, teltebb és gazdagabb ízek, jobb érzés, emberibb közeg. Mindenfelé vannak már szombat reggeli termelői piacok, látogass el és válogass.
  30. Napi 20 mp plank
    Bármikor. 20 másodperc. Akár kosztümben, szakácsruhában, rendőri uniformisban, öltönyben, meztelenül is.
  31. Ne tartsd vissza...
    Ha menni kell, hát menni kell. Ne terheld fölöslegesen a záróizmokat, idős korban meghálálják neked. Ha pedig nagy a feladat, szabadulj meg attól is minél hamarabb, a méreganyagok a bél bármely szakaszából fel tudnak szívódni, kint a helyük.
  32. Keep it simple
    Nem kell fitneszklubba bérletet váltani, futópadot vagy haspadot venni otthonra, mindenféle eszközzel felszerelkezni. Először csak próbálkozz, tapasztalj. 
  33. Sokszor kicsit
    Ne várd meg, míg megéhezel, megszomjazol. A gyomrod kevésbé terheli, ha inkább gyakran eszel kis adagokat, és így a nagy bezabálások esélye is csökken (már elnézést).
  34. Ne sportolj minden nap
    Egyrészt mert pihenőre minden szervezetnek szüksége van. Másrészt pedig a fenntarthatóságra törekedj: olyan rendszerességre, amit a következő években, akár évtizedekben tudsz tartani. Ha beleugrasz és az első héten minden nap mész, szinte garantált, hogy fel fogod adni. Kivételt képez ez alól a napi egy fekvőtámasz, azt szabad...
  35. Aludd ki magad
    Mert a szervezetednek szüksége van rá. Alap!
  36. Ne sózz
    Egyszerűen csak ne vedd a kezedbe a sótartót. A szokás nagy úr, gyakran nem is azért sózzuk az ételt, mert sótlan, hanem csupán megszokásból.
  37. Ha wellnessben jársz, szaunázz
    15 perc után merülj hideg vízbe, pihenj 15 percet, és mehet a következő kör.
  38. Ne vegyél részt mindenféle kihívásokban
    40 napos bikram jóga challenge, 2090-ben 2090 km-t futok, és hasonlók. Sérülhetsz, túltolhatod, megcsömörlesz, majd feladod.
  39. Gyógyszer helyett
    Megfázásra gyógynövényes tea, izomfájdalomra rozmaringos krém, masszázs és az okok felkutatása, mentális problémákra terápia. 
  40. Vezetés közben tedd el a telefont
    Bámulatosan megnöveli a hosszú élet esélyét!
  41. És most csukd be a Facebook-ot...
    ... és mutasd meg magadnak, hogy a fentiek közül legalább egyre te is képes vagy.
     

"Beszippantott a futás" - Interjú Halama Levente ultrafutóval, 2. rész

Hiába lakunk egy kisvárosban, Halama Levente ultrafutót csak hírből ismertem mindaddig, míg meg nem keresett, hogy egyéni jógaórákra szeretne járni. Levivel igazán szórakoztató minden óra azóta is, látjuk a fejlődést, sikerül távol tartani a sérüléseket.
Idén Belfastba készült a 24 órás ultrafutó világbajnokságon Magyarországot képviselni, ennek kapcsán ültünk le egy hosszasabb beszélgetésre, mely során a kezdetekről, a futással kapcsolatos érzéseiről és tapasztalatairól, majd magáról a VB-ről is szót ejtettünk.
Az interjút hossza miatt két részletben olvashatjátok (az első rész itt). A második rész már a nagy versenyről, a belfasti VB-ről és a távolabbi tervekről szól. 

 

Térjünk vissza Belfastra. Hogyan készültél rá és hogy sikerült szerinted a felkészülési időszak?

Egy ideje része a gyógytorna az életemnek, amióta egy 100 km-es versenyen becsípődött egy ideg. Akkor derült ki a komoly gerincferdülésem és azóta dolgozunk a gyógytornásszal. Beiktattam ezt a felkészülésembe és sokat javított is, kevésbé sérülök. Majd a jóga is beépült az életembe, olvastam sokat róla, aztán vacilláltam, és az univerzum hozta, hogy megjelentél ezzel Pécelen, akkor éreztem, hogy ez nekem kell. Más keresztedzést nem végzek, otthon egy-két saját testsúlyos gyakorlatot. Mostanában ritkult ez, de újra oda kell rá figyelnem, mert a core training nagyon jó izomzatot adott. Futás mellett tehát jóga és gyógytorna egészíti ki a felkészülést.

A hozzáállásom lényege az volt, hogy akár eljutok Belfastba, akár nem, én arra készülök. 2016 szeptemberében megfutottam Romániában egy 24 órás versenyen a B szintet, azaz 220 km fölött futottam (222,5 km-t), itt meg is szereztem ezzel az 1. helyezést. Ezután beszéltem az Ultrafutó Bizottsággal, megerősítették, hogy lehet esély ezzel az eredménnyel a 2017-es belfasti VB-részvételre. Javasolták, hogy fussak még más versenyen is, szét is néztem, a cél az A szint lett volna, amiért cserébe fizetik a belfasti utat. Én azt mondtam, hogy nem érdemes elutaznom Barcelonába vagy Görögországba sok pénzért, hogy aztán Belfast ingyen legyen. Akkor 8. voltam az országos listán az eredmények alapján, és nem volt tudható, hogy 6 vagy 9 embert támogatnak. Ez a 8. hely még nem volt hivatalos vagy végleges, hiszen májusban még vártuk a sárvári verseny eredményeit.

 Rudolf Tamás, Csécsei Zoltán, és Halama Levente, mint a szigligeti félmaraton iramfutói

Rudolf Tamás, Csécsei Zoltán, és Halama Levente, mint a szigligeti félmaraton iramfutói

Szóval elkezdtem a télen készülni Belfastra. A tervem az volt, hogy ha nem jutok ki, akkor a közelben keresek egy 24 órás versenyt, ahol megkísérlem az A szintet elérni. Végül jött a jó hír, hogy beférek. Szereztem támogatót is: 42k.hu, Magellán, és persze a testvéremék. Ebből finanszíroztam magam és a segítőm repjegyét, a frissítésemet, cipővásárlást, és egyéb költségeket.

Tibivel (Szilágyi Tibor, edző) innen célirányosan készültünk. Beiktattunk felkészülési versenyeket, de nagyon komoly dolgokba nem mentem bele, így nem indultam pl. Sárváron a 24 óráson, hiszen másfél hónappal lett volna a VB előtt, ami nem hagy elég időt a regenerációra. Futottam egy 100 km-es OB-t, az volt márciusban az utolsó nagy megmérettetésem a júliusi VB-ig.

Lélekben, fejben hogy álltál hozzá?

Biztosra tudtam, hogy a 222,5 km-nél többet tudok futni. Éreztem belül, hogy ennél többre vagyok képes, csak Romániában ez még nem jött ki, valamiért azt éreztem, hogy az a verseny a győzelem ellenére nem sikerült maximálisan, nem volt igazi sikerélmény. Azon izgultam, hogy most ne görcsöljek rá és emiatt ne betegedjek, sérüljek le. Féltem a csúcsformámat, pont ilyenkor vagyok hajlamos erre, amikor elértem a csúcsformát és pihennem kellene, talán bevonzom azzal, hogy sokat gondolkodom rajta. Most is meg vagyok fázva, holnap futom a 12 órás versenyt, és érzem, hogy nem vagyok jó formában (a másnapi versenyen Levi valóban nem volt jól, állapota kiszállásra kényszerítette).

Tudsz arról mesélni, hogy egy 24 órás versenyre hogyan kell készülni?

Én 24 órán kezdőnek érzem magam, kevés tapasztalattal, sok tanulnivalóm van. Fontos az ilyen hosszú, 6/12/24 órás versenyeken, hogy legyenek hosszú edzések, két óránál hosszabbak. Nem vagyok híve annak, hogy edzésként 6 órát fusson egy ember, de max. 4-5 órán keresztül a szervezetnek hozzá kell szoknia a hosszú távú monoton terheléshez. Hiszen ezt zsírból is kell bontani. Nem tudsz annyit bevinni, amennyit elégetsz, zsírból is kell energia, ezt meg kell tanulni a szervezetnek optimálisan csinálni, máskülönben belassulsz, felmegy a pulzusod, satöbbi. Fokozatosan el kell jutni egy bizonyos heti km-számig. Van, aki ultrában csak hosszú lassúkat fut, ez a másik véglet, úgy gondolom, kellenek a tempó-edzések és így megtalálni a hatékony egyensúlyt. Én a gyors edzésekből sokat profitáltam ultra-versenyeken: jobb a tempóm és tovább is bírom ezeket.

Mennyit futottál előtte?

Másokhoz képest nem tartom soknak, heti 140 km körül volt a csúcshetem. Az nem egy horribilis szám. A leghosszabb futásom 50 km körül lehetett.

Mitől tartottál a legjobban?

A sérüléstől. Nem félek attól, hogy nem fogom bírni, kiszállok. Ha fáradt vagyok, akkor megpróbálom megoldani.

Ritka, hogy egy futáson minden klappoljon és utána azt mondd, ez 100% volt, de a célnál mindig ehhez közel szeretném érezni magam.

Hogy érzed, Belfast végül hogy sikerült?

80%-nak mondanám. Nem volt közel a 100%-hoz, mert az utolsó két óra katasztrófa volt.

Utólag azt mondom, hogy nem voltam tökéletes formában. Emlékszel rá, mondtam neked előtte is jógán, hogy mindig begyulladt valami. Hidegkamrába jártam, és nem tudom, hogy ez okozta-e vagy csak vándorolt egy gyulladás, de volt olyan hét, hogy a vállam fájdalmától nem is tudtam futni. Két héttel a VB előtt azt éreztem, ez most iszonyatosan jó lesz, erre jött ez, ami mentálisan is megviselt. Az ebben a legrosszabb, hogy egyre lejjebb süllyedsz: mindent kensz rá, mindent kipróbálsz, mégsem javul, és ez frusztrál. Nagyjából aztán helyrejött az utolsó hét végére.

Belfastban aztán nem tudtam normálisan aludni, mert egy kollégiumban volt a szállásunk, ahol mindent lehet hallani. Amíg az utolsó nem fekszik le, márpedig ez néha éjfélkor volt, addig nem tudsz aludni. Nem voltam kipihent. Szombaton délben volt a rajt, de már reggel 7-kor felébredtem, és a rajt után persze még ott az a 24 óra. Ezzel nem lehet mit tenni, ha így hozza a szituáció.

Tapering környékén iszonyatosan jól mennek a futások, nagyon vártam a versenyt, de tudtam, hogy bár nem vagyok sérült, azért nem vagyok tökéletes.

Előtte Zolival beszéltük a terveinket (Csécsei Zoltán versenytárs), és megegyeztünk, hogy 5 perces ezrekkel indulunk neki. Kicsit gyorsabbat terveztem, pulzusfüggően, végül aztán ezt a tempót tartottam. Jól ment minden.

A korábbi, 100 km-es versenyen bevált frissítésemet alkalmaztuk itt is, de valamiért most nem vált be, hogy óránként háromszor frissítsek. Vagy itt, vagy ott, de valami levegő mindig volt (nevetünk…). Az első órától ez ment, 5-6 óra elteltével változtattunk a terven a segítőmmel, mert sajnos már a pulzusom is kezdett felmenni. Küzdök a gyomrommal meg magammal, és közben mászik fel 150 felé a pulzus a max 140 helyett, féltem, hogy így nem fogom bírni a versenyt. Váltottunk a félóránkénti frissítésre, és minden helyrejött. Ezen az 5-6 órán sok energiát és időt elpazaroltam, talán ez hiányzott a végén.

 Frissítés Belfastban

Frissítés Belfastban

Zolival sokáig együtt futottunk, 12 óránál 134 km-nél voltunk. Ő sajnos szorosan kötötte be a cipőt és ínhüvelygyulladása lett. Megállt ezen javítani, akkor váltunk szét, de ugyanolyan tempóval futottunk, így a körpályán nem láttam és több órán keresztül azt hittem, hogy kiszállt, a feleségét is olyan lehangoltnak láttam a sátorban. Nem mertem megkérdezni, mert akkor a csapatversenyt is elbuktuk, ettől féltem. Zahorán Janit láttam, Török-Illyést Lacit meg a többieket is, de Zoli nélkül nem tudunk dobogóra állni. Tettem tovább a dolgom. Elek Dóritól kaptam MP3-lejátszót, a zene jó hatással volt, nem figyeltem semmire és fáradtnak sem éreztem magam. Nem volt holtpontom az első 20 órában, jól futottam, és végül akkor sem holtpontom volt, hanem begörcsölt a vádlim. Elrontottam talán, mert külön nem vittem be magnéziumot azon kívül, ami az italomban volt. Kezdte összekapni a görcs a pálya felénél, belassítottam, lassan bekocogtam a frissítőpontra és hengereztem, ittam magnéziumot, majd vissza a pályára, de nem tudtam ugyanazt a tempót tartani, mert akkor ismét jött a görcs. Így hiába volt erőm, 20-22 óra között emiatt nem tudtam haladni.

22 óránál iszonyatos álmosság tört rám. Itt jött a mélypont. Kóvályogtam a pályán, a frissítőpontra beérve eldöntöttem, hogy belesétálok. Majdnem elaludtam. A koffein egy darabig hatott, de később már az sem segített, az izmaim is elfáradtak, és gondolkodni sem tudtam. Ha tudtam volna, akkor sétálok, és túltöltöm magam szénhidráttal, hogy ha újra erőre kapok, mehessek tovább. Azt hiszem így utólag, hogy ez kirántott volna a gödörből. Ugyanannyit vittem be, mint előtte, ez pedig nem volt elég. Nem jutott nekem már eszembe semmi ilyesmi, csak mentem és azt tudtam, hogy nem állok meg. A sátornál egyszer leültem, kaptam kólát meg egyebeket, aztán visszalöktek a pályára, és onnan Török-Illyés Laci sétált velem. Ő ekkorra nagyjából kijött a saját gödréből, előtte sokat gyalogolt ő is. Tomi is (Rudolf Tamás) és én is lelassultunk, így Laci feladta a saját eredményét azért, hogy a csapatversenyben jobban szerepeljünk. Az utolsó egy órát végiggyalogoltam. Ritkán megpróbáltam belekocogni, de nem volt erőm.

Azt gondolom, hogy meg lehetett volna csinálni ezt jobban. Lehet a futásnál gyorsabban haladni, és a végén is futni.

Emlékszem, hogy a hazaérkezésedkor megdöbbentő volt látni, hogy egy tíz évvel öregebb Levi száll ki az autóból…

Gondolj bele, hogy délben vége a versenynek, rottyon voltam, lefeküdtem a pálya mellett a fűbe és innen az ágyba raktak be. Felállni sem volt erőm. Kiskocsival kihúztak egy dán lányt a buszhoz, feküdt rajta a cuccokon, amikor megálltak mellettem, hogy én nem szeretnék-e egy fuvart. Mondom hogy a viharba ne, felraktak a kocsira, megbeszéltük, hogy ez nagyon durva verseny volt, be a buszba, ahol Csécsei Zoli ölében feküdtem. Ha felültem, leesett a vércukrom, a gyomrom se nagyon akarta befogadni a szilárd ételt, miközben a szervezetem próbálta volna visszapótolni, ami kiment belőle. Visszavittek a szállásra, próbáltam pihenni. Ez persze nem nagyon ment. 3-4 órával később menni kellett a záróünnepségre. Ekkor már majdnem 40 órája ébren voltam. Záróünnepség este 8-ig, minden himnusznál fel kellett állni… Vacsora, Tomival megbeszéltük, hogy iszunk egy sört, hát összesen fél pohár sikerült. 9 körül mentünk aludni, majd reggel 5-kor kelés a repülőhöz. Egyébként is megviselt, de ezért is néztem ki úgy hazaérkezéskor, mert nagyon keveset aludtam utána is. Másnap mentem dolgozni.

Verseny közben nem lehetett tudni az állást, nem működött rendesen az időmérés, és a csapatverseny végeredménye is többször változott. Mi lett végül a hivatalos eredmény?

Ez nagyon nehéz volt, vakon futottunk. Talán tudtunk volna még valami erőt összekaparni, ha látjuk, hogy az USA csapata csupán 1 km-es fölénnyel vezet előttünk, nem tudom. Utólag könnyű mondani, de ott azt éreztem, hogy meghalok. Már nem volt motiváció. Kerestem magamban, de egyszerűen nem találtam semmit. Nem szívesen beszélek róla, de két héttel a verseny előtt egy családi tragédia is történt.

Éjszaka jött egy eső, a 135 km-es eredményt még láttuk, innen viszont többé semmit. Izgultam, hogy meglegyen a 240 km, az órámban nem bíztam teljesen, bizonytalan volt a helyzet. Többé nem is állt helyre az időmérés, csak utólag. Végül 4. helyt értünk el csapatban, 1 km-el lemaradva a 3. helyezett USA mögött, egyéniben pedig a 21. helyen végeztem 245,88 km-t futva.

 A romániai verseny

A romániai verseny

Itthon mi volt a verseny utáni regenerációs program?

Kiengedtem, egy hétre elmentem pecázni. Annyira fáradt voltam, hogy az első napon megittam egy sört, majd elaludtam, megint egy sör, megint aludtam, így beszélgettünk… Összesen két hét edzésmentes pihenőm volt, kisebb intenzitással kezdtem újra, nem is készültünk még semmire. Vacilláltam, hogy milyen verseny legyen, végül a 12 órás mellett döntöttem.

Meg tudod fogalmazni, hogy mi a különbség a futás előtti és a mostani Levi között?

Nem változtam sokat. A küzdeni akarás mindig bennem volt, munkában is elhivatott vagyok. Megtaláltam benne önmagam, sokáig kerestem, miben lennék jó, és a sok különféle sport után ez maradt meg, mint ami tartósan örömet okoz. Élvezem a sikereket. Jó, hogy fitté tesz – 78 kilóval indultam neki és most vagyok 64 kg, vagyis 24 órás verseny után mondjuk 62… Megismertem jó embereket a futás által, jól érzem magam a versenyeken, örülök az ismerős arcoknak, pozitív dolog ez az életemben, de személyiségben azt hiszem, nem változtam. Nem érzem azt, hogy egy UB lefutásától különleges ember lennék.

Kik azok, akik támogatnak, akár tudtukon kívül is erőt merítesz belőlük?

A legfontosabb a feleségem. Van, amikor persze kicsit sokallja, de nagyon sokat köszönhetek neki, hogy három gyerek mellett el tudok menni ilyen versenyekre, amik időigényesek is. A nagyszülők szintén, jönnek, segítenek, nem marad Kriszti egyedül, azt nagyon nehezen tenném meg, így én is nyugodtabb vagyok. Szóval mindenképp Krisztit emelném ki.

Nagyon jólesik, ahogy a Péceli Párducok szurkolnak nekem. Sok helyről jön a támogatás, jót tesz egy kolléga, aki sok sikert kíván, ezek az apróságok mind segítenek, motiválnak.

Van, akinek az edzését te is segíted.

Azért leszögezem mindig, hogy nem vagyok edző, nem tanultam ezt, a saját tapasztalataimmal segítek. Nem tudok célzottan vagy formát időzítve edzeni, hiszen e mögött egy szakma van, ahhoz sokat kellene tanulni. Vannak ilyen terveim, most nem fér bele az időbe.

Van előtted példakép?

Maratonista időszakomban volt Meb Keflezighi, egy amerikai futó, aki 38 évesen is kijutott az olimpiára, ha pontosan emlékszem. Az volt a tervem, hogy elit maratonista leszek és gondoltam, ha neki 38 évesen sikerült, akkor még van 8 évem… Az nem zavart, hogy én fehér vagyok… (itt egy nagy nevetés) Aztán realizáltam a helyzetem. Az ultra világában nagyon sok futót tisztelek, de nincs különösen felállított példakép előttem. Tisztelem Bogár Janit, Lubics Szilvit, Maráz Zsuzsit, Csécsei Zolit, de ők nem idolok, hanem tisztelem őket az eredményeikért.

Milyen további terveid vannak még?

A Piros 85-ös magyar bajnokságra készülök, kicsit elkalandozok a terepultra világába (itt Levi az előkelő 5. helyet érte el, a Bajnokságban pedig a 3. helyezéssel állt dobogóra). Itt meglátjuk, hogy reagál a térdem, a lejtőket nem annyira szereti. Szeretem a terepet is, de emiatt kevésbé indulok neki, a Mátrabércen nem volt gond.

 Piros85, 2017 - fotó: Kulcsár György

Piros85, 2017 - fotó: Kulcsár György

Ha minden jól megy, szeretnék egy 100 km-es OB-n 7h30p időn belüli időt futni, ami kivinne jövő ősszel a 100 km-es VB-re. Ez nem az én versenyem, 100 km-en nem számítok favoritnak. A verseny Horvátországban lesz, a B szint megfutásával bekerülhetnék a csapatba, ehhez 6 percet kellene javulnom. Ha jó formában vagyok, ez megfutható, de csak egy dobásom lesz.

Két év múlva szeretnék megint a 24 órás VB-re menni Ausztriába (kétévente rendezik meg a versenyt). Egy dobogó nagyon szép lenne.

Talán még 10 évig tudok az ultra elitben ott lenni, szerintem lehet még bennem, de nem tudom, hogy család mellett hogy lehet ezt okosan kihozni. Úgy érzem, a 245 km-nél több van bennem, hiszen 20 óráig megállás nélkül haladtam, és ha így folytattam volna és az utolsó négy óra is úgy tudott volna menni, lehetett volna 255 km-en fölül is akár. Ha jól mennek a tempók, tudok fejlődni, és ezt hosszabb távon bírom még, akkor talán oda lehet érni a 260-270 km körüli dobogóra, most 269-el nyerték a VB-t. A 263 km-es országos csúccsal ott lehet lenni a dobogó körül. Meg lehet ezt csinálni szerintem, aztán meglátjuk. Még nem sok 24 órás tapasztalatom van. Sok mindennek kell teljesülnie: jó legyen a pálya, az időjárás ne legyen szeles, a gyomrod jó legyen, jól találd el a frissítést… 100 km-en teljesen jól bevált Belfast előtt egy hónappal az óránkénti háromszori frissítés, itt meg nem, és nem a cucc volt rossz, hanem más állapotban volt a gyomrom. Hirtelen kellett váltanom frissítési tervet, lehet, hogy nem a legjobban sikerült, ez mind tapasztalat. Abban bízom, hogy ha egyszer mindez jól kijön, akkor nagyot is szólhat. Az viszont nem biztos, hogy egy VB-n fog kijönni vagy egy EB-n. Azt érzem, hogy az országos csúcsot meg lehet futni. Ez célom, hogy ezt megfussam. Ez Rudolf Tomiban és Csécsei Zoliban is benne van. Most olyan jó ultrás csapat van, hogy nagyon nehéz dolga van az embernek, ha első akar lenni, mellettük kell labdába rúgni.

Van kedvenc távod, versenyed? Mire vagy a legbüszkébb, hol érzed a legjobban magad?

Jó a 24 óra, de tudom, hogy az fáj. Nem kifejezett kedvencem, de nagyon szeretem a Margita-maratont, hiába terep, azt élvezni szoktam nagyon. Szeretem az UB-t is. Nagyon tetszik, körbefutsz egy Balatont, hangulatos, de már nem az egyéni versenyzőkről szól, és hihetetlen nagy szervezés is ott egyéniben elindulni, bármennyire kedvelem. Mostanában maratont nem futok, bár néha jó lenne.

Szeretnék Spartathlont csinálni, de anyagi kérdés is ez, támogatók kellenek ehhez is. A szintet megfutottam, ha neveznék, bekerülnék automatikusan. Gondolkozom rajta… Nagy álmom.

Köszönöm a beszélgetést, további nagyon sok sikert kívánok!

Halama Levente: 1982-ben született, ultrafutó. 2016-ban az Ultrabalaton férfi mezőnyének 2. helyezettje. Szintén ebben az évben a Magyar Atlétikai Szövetség Ultrafutó Bizottsága "Az év ultrafutó felfedezettje" díjjal tüntette ki. 100 km-es ideje 7 óra 40 perc, 24 óra alatt pedig 245 km-t teljesített. Számos terep- és aszfaltos futóverseny győztese, dobogósa. Magánéletében IT-szakértő, 3 gyermek édesapja.

 

"Beszippantott a futás" - Interjú Halama Levente ultrafutóval, 1. rész

Hiába lakunk egy kisvárosban, Halama Levente ultrafutót csak hírből ismertem mindaddig, míg meg nem keresett, hogy egyéni jógaórákra szeretne járni. Levivel igazán szórakoztató minden óra azóta is, látjuk a fejlődést, sikerül távol tartani a sérüléseket.
Idén Belfastba készült a 24 órás ultrafutó világbajnokságon Magyarországot képviselni, ennek kapcsán ültünk le egy hosszasabb beszélgetésre, mely során a kezdetekről, a futással kapcsolatos érzéseiről és tapasztalatairól, majd magáról a VB-ről is szót ejtettünk.
Az interjút hossza miatt több részre bontva közlöm, íme, az első fejezet, ahol megtudhatjuk, kiből is lesz az élvonalbeli ultrafutó!


Jól gondolom-e, hogy Belfast az eddigi karriered csúcspontja volt?

Abszolút jól gondolod. Még régebben fogalmazódott meg bennem… már amennyire régen futok, azaz 5 éve, ebből kb. 2,5 éve ultrázom. Azt gyorsan észrevettem, hogy jól mennek a nagyobb távok, jól bírom a monotonitást és az egyenletes futást, ehhez van affinitásom, és elég gyors vagyok hosszú távon is. Éreztem, hogy odaérhetek a magyar elitbe, ha keményen edzek, és akkor az azt jelenti, hogy esetleg magyar válogatott lehetek és címeres mezt viselhetek. Nagy dolog ez, hogy most vehettem föl először Magyarország mezét. Ez nagyon motivált.

Halama Levente

Kezdjük a történet elejétől, amikor legelőször egy szomszédod vitt el futni.

Így van. 2012 tavaszán kezdtem el futni, most szeptemberben 5 éve, hogy az első versenyemen indultam (akkor Nike félmaraton volt, most WizzAir logóval rendezik). Úgy indult, hogy tavasszal beszélgettünk a szomszéddal, hogy valamit el akarok kezdeni mozogni, mondja, hogy ő szokott futni, fel a trianoni emlékműhöz (Pécel egy dombja, a szerk.). Gondoltam, megpróbálok én is elmenni. Egyedül elindultam, felfutottam a nagy emelkedőn, gondoltam hol van már az az emlékmű, futottam párszáz métert még, de onnan visszafordultam és haza. Ezt utána elmeséltem neki, erre mondta, hogy már nagyon közel jártam, legközelebb menjek vele. Így indult el a karrierünk. Ez 9,5-10 km volt, de nem volt még órám, nem mértem, elsőre el is fáradtam, arra emlékszem. Elkezdtem vele futni, tempóra 6 percen kívülieket futottam, lazán, de le tudtam futni a 12 km-t. Elfáradtam, megviselt, de hetente kétszer futottam, rendszeresség nélkül. Utána jött egy lehetőség a munkahelyen, beneveztek a Nike félmaratonra, kaptam cipőt és pólót, ez az ötlet motivált, volt egy hónapom felkészülni a versenyre. Elkezdtem heti háromszor edzeni, beiktattam egy hosszú edzést, talán 16-18 km-t.

Hihetetlen nagy élmény volt az első verseny. Többezres tömeg, doboltak, zenéltek, végig mosolyogva futottam, nagyon élveztem. Beszippantott a futás, a versenyzés. Rögtön be is neveztem a maratonra, ami egy hónapra rá volt. (Itt jót nevetünk).

A legtöbb embernek ennél lassabban követik egymást ezek a mérföldkövek. Mit gondolsz, neked miért nem?

Igen, ez gyors volt. Részemről nevezhetjük hibának is, magabiztos voltam. A félmaraton nem volt nagy lépés, ha valaki heti kétszer fut és elhatározza magát, egy alapedzettséggel és egy hónap rendszeres edzéssel fel lehet készülni. Nem fogsz csúcsidőt futni, de teljesíteni lehet. Az, hogy utána lelkesen beneveztem a maratonra, az meggondolatlan volt, de azt éreztem, meg tudom csinálni, sőt, célidőt is kitűztem magamnak.

És meglett?

Nem, mert 25 km-nél elfogytam. Nem frissítettem rendesen. Tipikus, minden hibát elkövettem. Eszegettem banánt, de édeskevés volt, amit ettem, és 25-nél beleütköztem a falba, azt viszont megcsináltam, hogy nem gyalogoltam bele. A célban véghalál, elbotorkáltam a zóna végéig, leültem a fűbe, még annyi erőm volt, hogy felhívtam Krisztit (Levente felesége, a szerk.) és egy barátomat, hogy gyertek már ide, nem tudok felállni. Ha felálltam, hányingerem lett. Elmentünk a csomagomért, a kocsi 800 méterre volt, egy-másfél óra volt, mire eljutottam oda. Mentem 50 métert, majd megálltam, kicsit ültem… Nagyon elfáradtam, kifutottam magam, de ez sem tántorított el a folytatástól.

Utána milyen további mérföldkövek következtek?

Megbeszéltük a szomszéddal, hogy jövőre fél-Balaton: az egészet futja a Szupermaratonon, nekem meg fél-Balaton. 2013-ban ezt sikerült is. Februárban futottam a Margitát (ez egy 39,5 km-es terepfutó verseny a Gödöllői-dombságban, a szerk.), tavasszal a Szupermaratont. Itt 50 km-en a második nap összeszedtem egy ITB-sérülést, a lejtőkön már nagyon fájt, nem tudtam futni, de bevonszoltam magam. Nem is sikerült rosszul, azt hiszem, 6. lettem. Utána inkább a maratonokra koncentráltam, hogy gyorsuljak. 2014-ben volt az első Ultrabalaton próbálkozásom. Úgy volt, hogy párosban futjuk szintén Gyulával (a szomszéd, a szerk.), csak ő lesérült. Húztuk-halasztottuk, hátha rendbejön, majd így kicsúsztunk az időből, és ha visszamondjuk a nevezést, buktuk volna a pénzt. Úgyhogy átírattam egyénire, és így is indultam, hogy nem terveztem egyénit futni. Gyorsan vészterv… Volt a Mátrabérc (54 km, 2800m+ szintkülönbség a Mátrán keresztül, a szerk.), beiktattam egy terep 100-at, ott szétment a térdem, rá három hétre volt az UB… Tapasztalat teljes hiánya, kicsit túltoltam… Nem tudtam menni sem egy hétig, imádkoztam, úszni jártam, nem futottam, az utolsó héten kicsit tudtam kocogni, de azért lementem. Felvettem egy térdszorítót. Nekivágtam, de már az elején fájt, 30 km-nél bevettem egy fájdalomcsillapítót. Keszthelyig, a feléig, kb. 128 km-ig jutottam el. Már nagyon fájt mindenem, a combom is, mert máshogy terheltem, görcsölt is. Gondoltam, kicsit megpihenek, de már nem tudtam felállni, 20 perc elteltével húztak föl, ott kiszálltam.

Nagyon bántott, hogy nem sikerült. Az eredeti tervet megcsináltam ugyan, de bántott, hogy nem mentem tovább, nem gyalogoltam. Sokat itt tapasztaltam arról, hogy ha futsz és fáj valami, akkor első körben nem megállni kell, hanem sétálni és hagyni kis időt, hogy kiderüljön, tudsz-e regenerálódni belőle. Lehet, hogy csak fáradtság, de talán ha gyalogoltam volna egy órát, akkor újra tudtam volna futni. Nem hagytam elég időt arra, hogy biztos legyek abban, hogy ki kell szállni. Itt tapasztaltam meg, hogy ha bármilyen fájdalom van vagy fáradtság, akkor nem szabad leülni 5 percnél tovább, mert lemerevedsz és annyira nehéz onnan újrakezdeni, hogy ahhoz nagy lelkierő kell. Hát, így tanul az ember, nekem is így jöttek a tapasztalatok. Ez volt az első verseny, amiből kiszálltam, és ez nagyon bántott. Emlékszem rá, hogy utána mondták nővéremék, hogy ha jövőre indulok UB-n, akkor támogatnak benne. Amúgy nem indultam volna, mert költséges dolog.

Ősszel maraton, félmaraton. Aztán télen már a 2015-ös UB-ra készültem. Erre felkészítő versenynek csináltam egy 12 órás futást, hogy maradjon időm utána regenerálódni. Ez lett az első UB-m, ami sikerült, 25 órás idővel.

Ez mit jelentett neked?

Nagyon- nagyon örültem neki, meg itt már utána írt rám Facebookon egy srác az Ultrafutó Bizottságból, hogy nem szeretnék-e 24 órás versenyt futni, látva az eredményem. Válaszoltam, hogy de nagyon is, hiszen szeretnék válogatott lenni. Ez indított el ezen az úton.

Itt vette át ez a jellegű verseny a főszerepet?

Igen. Futottam még maratont, de amikor 2016-ban lefutottam a második UB-mat, akkor vált világossá. Reálisan gondolkodtam. Szerettem volna nagyon jó maratont futni (2:51 volt a legjobb időm). Szeretek nyerni, de éreztem, hogy maratonban nem tudok olyan időt futni, ami elég az elithez. Beláttam, hogy 29-30 évesen nem leszel elit maratonista, ha akkkor kezdesz el futni. Elérhetsz egy szép eredményt, ha most rákészülnék, talán 2:40 körüli időt tudnék futni, de az még 20 perccel följebb van a magyar elittől! Elértem azt a szintet, hogy annyira keményen kell futni és annyira ki kell facsarnod magadból mindent, hogy éreztem, nem tudok ennyit javulni. Az UB az elején is nagyon szimpatikus volt, aztán sikerült, és éreztem, hogy ez az én helyem, az ultrában tudok jó lenni, és hogy ebben tudok még sokat fejlődni. Ahhoz képest, hogy milyen rövid ideje űzöm, jó eredmények születtek, és azt éreztem, ennél több is van bennem.

Halama Levente

Mit gondolsz, ez miért van, miért vagy te ebben erős? Minden szerénységet nélkülözve!

Nagyon makacs vagyok. Ha valamit csinálok, abban kitartó vagyok, le tudom győzni saját magam. Jön a kisördög, hogy szállj ki és hagyd abba, de nem adom fel és tovább megyek, és ha fáj valami, egyszerűen elmúlik. Az csak fáradtság, azt le tudod győzni. Most már van annyi tapasztalatom, hogy meg tudom különböztetni a sérülést a fáradtságtól és az attól való fájdalomtól, ez utóbbit le tudod győzni, míg az elsőt csak részben tudod áthidalni.

Illetve gyerekként nagyon jó alapom volt, sokat bicikliztem és rengeteget csavarogtam, nagyon jó kondim lett. Aztán elkallódtam és a fősulin leépült az edzettségem. Az, hogy bementem 54 kilóval és 74-el jöttem el, az azért elmondja, hogy mi történt ott… Merő izom voltam gyerekként, annyit bicikliztem, olyan combom volt, hogy az volt rajtam a súly, felsőtestem nem is volt. Montiztam, a környéken fel-le tekertem. Akkoriban nem mértük a kilométereket, elindultam egy kulacs vízzel, egy fél napot bicikliztem, elindultam reggel és délután értem haza, a környéken a falvakat végigtekertem. „Átugrok mamához Petőfibányára”, 15 km, oda-vissza 30 km. Földúton mentem, volt benne domb, minden. Mentálisan is erős alapot adott az, hogy ha ezeken a hosszú biciklizéseken elmentél 30 km-re, akkor még haza kellett jutni… Aztán fociztam, és az alapkondim miatt ez jól ment. De jött a főiskola. Ezért is akartam újra mozogni. Így bennem maradt, hogy nem adom föl. Ahhoz hogy föladjam, nagyon komoly dolognak kell történni, meg ott nagyon meg kell zuhannom mentálisan, hogy kiszálljak. Fejben erősnek gondolom magam. Az ultrához fontos, hogy mentálisan is erős légy, nem csak fizikailag.

A nehézségekről beszéltünk, de van benne élvezet is. Miért csinálod?

Abszolút. A végén az örömért, a dicsőségért csinálom. Főleg az elején azért, hogy le tudok valamit futni, teljesítettem. Majd azért, hogy jobb legyek, esetleg a dobogóra álljak. Gyula sokáig úgy hívott, hogy a negyedik, mert nem tudtam másfél évig a dobogóra állni, mindig negyedik lettem. Annyira idegesített, hogy mindig egy nüansznyira maradtam le, kezdett beérni ugyan a dolog, de csak negyedik lettem. Egy éjszakai maratonon lettem először harmadik, de úgy, hogy az utolsó 500 méteren hajráztam le a harmadikat. Kiköptem a tüdőmet, de mondom én itt harmadik leszek! Nagyon örültem neki! Ez ironman is volt egyben, úgyhogy nem hirdettek akkor eredményt. Apukám volt velem, most mit csináljunk? Várjuk meg? Hazamenjünk? Ne menjünk haza. A kocsiban aludtunk. Úgy, hogy lefutottam egy maratont, tök kész voltam, el voltam savasodva, a kocsiban gubbasztottam éjszaka, alig tudtam aludni. Azt gondoltam, lehet, hogy életemben utoljára kerülök dobogóra, én ezt megvárom. Reggel egy kempingbe bekéredzkedtem fürödni. Az eredményhirdetés nagyon nagy csalódás volt, fölhívtak a színpadra, semmit nem kaptunk, se érmet, se oklevelet. És ezért vártam meg az egészet… Élménynek jó volt.

Engem ez motivál. Nagyon szeretek nyerni is, szeretnék én lenni a legjobb.

Amikor a mindennapi edzéseket végzed, akkor is ez lebeg a szemed előtt? Vagy egy távoli cél? Hiszen itt gondolunk hajnali kelésre, fáradtságra…

Amikor fölkelek, azt már ösztönösen csinálom, nem állok meg gondolkodni. Kiszállok az ágyból, gyorsan elkezdek készülődni, sodródom az árral. A futásokon viszont szoktam gondolkodni. Általában a következő verseny jár a fejemben, vagy néha távolabbi versenyről álmodozom: hogy fog sikerülni, hogy kellene csinálni, elképzelem, hogy elsőnek futok be. Ezek az álmok és célok tudnak motiválni. Az is motivál, hogy edzővel edzem, és mit szól, ha nem csinálom meg a feladatot…

(Itt egy kis pizzaszünet következik)

Halama Levente

Mióta dolgozol edzővel, miért kerestél edzőt? Miben más így edzeni?

Talán két éve dolgozunk együtt Tibivel (Szilágyi Tibor, Ensport), 2015 augusztusában kerestem meg. Elmentem egy teljesítménydiagnosztikára, meg akartam tudni a pulzuszónáimat, addig csak érzésre futottam. Néztem edzésterveket, de ahogy jött, úgy futottam. Befizettem az első három hónapra, hogy lássuk, tudunk-e együtt dolgozni Tibivel. Motivált, de ő inkább maratonos edző, ultrásnak kicsit másként kell készülni a versenyekre, így össze kellett csiszolódnunk. Mindketten új dolgokat tanulunk egymástól. Lőrincz Olivért is megkerestem, de ő nem tudott vállalni.

Változatosabbnak érzem így az edzéseket, bár nehéz ezt megfogalmazni. Célzottabban készülünk, a célversenyre építjük fel a tervet, míg azelőtt csak edzettem aztán jött a verseny. Időzítjük a formámat, és maga az, hogy fizetek érte, már motivál. Az, hogy edzővel készülsz azt is jelenti, hogy amikor edzeni kell menni, eszedbe jut, hogy mennyit fizetsz ezért havonta, meg hogy mit szól az edző, ha nem végezted el a feladatot. Néha, félévente belefér, hogy álmos vagy fáradt vagy, nem aludtál éjszaka, nem volt kedved, de hetente kicsit gáz lenne… Ő ezt tanulta, van mögötte tudás, nekem ez nagy segítség. Időben is, hiszen utána tudsz ugyan nézni, össze tudnád rakni az edzéstervedet, én ezt megpróbáltam, de ez rengeteg időt igényel.

Nálad van a háttérben egy nagy család, három kisgyermek. Vannak-e olyan időszakok, amikor sűrűn követik egymást az ilyen nehéz felkelések? Ilyenkor mivel húzod ki magad ebből a helyzetből?

Vannak ilyenek, főleg, amikor valamelyik gyerkőc beteg, és ez a téli időszakban elő szokott fordulni. Ha nem, vagy nyugtalanul alszanak, átjön hozzánk valamelyikük és egész éjszaka forgolódik… Ha betegség miatt több éjszaka ez van, akkor pár napig bírom, de utána nem tudok fölkelni és muszáj egyszer kialudnom magam. Reggel általában 5-6 között indulok futni. Pár napig lehet ezt folytatni 4 óra alvással, de utána elengedem és „kiveszek egy napot”. Ilyenkor nehezebb a munkahelyen, nehezebb a futás, ha pedig tempót kell futni, akkor annyira elfáradok, hogy a munkahelyemen csak nézek ki a fejemből… Próbálom átvészelni ezeket az időszakokat.

Tegyük hozzá, hogy nem mindig vidáman indul neki az ember az edzésnek, nem tapsolok, hogy de jó, edzés van… Inkább eszedbe sem jut. Sem pozitív, sem negatív, teszem a dolgom alapvetően. Benne már nagyon jól érzem magam, jól megy, élvezem, de sokszor egymás után olyanok következnek, hogy alig tudok fölkelni, csak megcsinálom. A vége mindig pozitív: ott van az érzés, hogy megcsináltad, indul a nap. Azért szeretek reggel edzeni, mert hazaérek, friss vagyok, bóklásznak ki a gyerekek a szobából, azt se tudják, hol vannak, én meg pörgök, kaja, nyújtok, megyünk oviba. Felpörget.

Most már a tempót is másként időzítjük, mert régen túlságosan kihajtottam magam edzésen, magas pulzussal mentem, utána egész délelőtt nyomott voltam. Most már próbálom nem a határon teljesíteni, nem visel már meg annyira. Lehetne feszegetni a határt, de mivel nem maratonra készülök, nem kell csúcsra járnom.

Folytatás következik!

Halama Levente: 1982-ben született, ultrafutó. 2016-ban az Ultrabalaton férfi mezőnyének 2. helyezettje. Szintén ebben az évben a Magyar Atlétikai Szövetség Ultrafutó Bizottsága "Az év ultrafutó felfedezettje" díjjal tüntette ki. 100 km-es ideje 7 óra 40 perc, 24 óra alatt pedig 245 km-t teljesített. Számos terep- és aszfaltos futóverseny győztese, dobogósa. Magánéletében IT-szakértő, 3 gyermek édesapja.